Halász Tamás - Izgalmas eresztés (IV. évad - B)
There are no translations available.

Negyedik évfolyamánál jár immár a MU Terminál: az idei eresztésben öt táncos - öt, egymástól talán minden eddiginél különbözőbb, egyedibb karakter. A 2009-es B-est két koreográfusa, Gergely Attila és Hámor József ezt a tényt remekül ki is használta bemutatott munkájában. KRITIKA

Nem húznám az időt a MU Terminál működésének leírásával, az eredeti és igazán hasznosnak bizonyult kezdeményezés paramétereinek megadásával, a vállalkozás céljaival. Elég legyen most csak azt megállapítani: a dolog távlatosan is jól működik, s bizony az embert rendesen elkapja a várakozás, megcsapja az újdonság szele. Érdeklődve várja, kik, és milyenek lesznek az újak, kikkel (mely koreográfusokkal) eresztetnek össze még évük során, s hogyan felelnek meg új kihívásoknak.
Gergely Attila koreográfiájának címétől elsőre könnyű kissé megtántorodni (Lélekvilágotvedlik), az előadás bevezető szövege is nyújthatja a szellemi wrestling élményét. Aztán elindul a játék, és kiegyenesedik minden. Nem csupán azért, mert a táncos-koreográfus egyik legkiérleltebb, igazán figyelemre méltó munkáját "ajándékozta" a terminálosok csapatának.

A kiváló m.v., Arany Virág kiegészítette ötök játéka űrbéli, éteri neszektől kísérten indul. Széles, fekete függöny szalad el a füstös szín elől, hogy egy csomóba fogva, aztán a szín bal oldalán maradjon. A vászonsátor formája szépen rímel a mögötte feltáruló tér sajátos fólia-baldachinjára, azonban a nézőtér egy sávja számára kitakarja a játéktér bizonyos részét. De ez marad az egyetlen probléma.
A szín közepén a fehér ruhás Arany Virág, mint profán oltár-alak: körötte a magasból aláomló fólia-szalagok, melyek anyagába öt, a földön fekvő, emberi test csavartatott. A figurák határozott mozdulatokkal kezdik lefejteni magukról áttetsző nylon-héjukat. Csakhamar egyen-szkafanderes, kapucnis kezes-lábasba öltözött, arctalan lények bontakoznak ki a szemünk láttára: vedlenek, megszabadulnak. Gergely Attila izgalmas, különös világot tár elénk. A csekély fóliadíszt leszámítva, ehhez csak fényt, hangot és gesztusokat vesz igénybe. A játék pillanatok alatt beszippant, magával ragad. Fényvadász, magányos, antropomorf lények közösségére csodálkozhatunk rá. Míg lassan, egymás-után, lekerülnek a kapucnik, s végül mindenkinek arca lesz, egy különös bolygó alakjainak életében merülhetünk el. Művészi sci-fi-k, a nyolcvanas, kilencvenes évek meghatározhatatlan mozgásszínházi produkcióinak világa idéztetik meg, bontakozik ki a szemünk láttára. Remekül mozgatott, alkatra-tudásra igen különböző táncosok elevenítenek meg egy izgalmas, vonzó, melankolikus, időtlen hangulatú közeget, válnak az orrunk előtt állatias mozgású (de milyen izgalmasan állatias mozgású) lényekből emberré. Lelkük forr és épül, személyiségük utazik, szemük pattan fel, lelkük-testük nyílik egymásra. Gergely Attila munkájában nincs egyetlen pillanatnyi üresjárat, van viszont számtalan, megkapó és eredeti megoldás, jóféle érzelmesség apró, villanásnyi drámákkal, kihívás és megfelelés. Tökéletes darab ez egy fiatal, alkalmi brigád számára, és nagyszerű élmény az újra kíváncsiaknak.
Hámor József negyedórás Tango en el cajon (Tangó a fiókban) című játéka a "civil" testi valóban történő megmutatkozás és a sokféle képesség, műveltség megmutatásának alkalma. Finom évődés, túljátszott érzelmek, manírok röhögtető paródia-elegye, finoman szellemes montázs ez. Hámor munkája nem tör az egekbe, nem tűz ki szemforgatóan maga elé kozmikus célokat. "Mindössze" öt, eredeti, tehetséges, ígéretes embernek ad lehetőséget megmutatni önmagát: mozgásvilágát, testét, humorát. Az ironikus idézőjelbe tett, latin lobogás, a "Drágám, néha téved az ember..." a sistergő akkordok, a magasba nyújtott félkézzel, mintha az áramszedőn fityegő dodzsemként közlekedő, tipegő-támolygó, majd fergeteges magánügyekbe bonyolódó táncosok egy remek atmoszférájú, szívnek-szemnek jóleső produkció hozzávalói lennének.
A végeredmény pedig maga az őscél: figyelem felkeltve, szimpátia kivívva. Az idei Terminál-csapat mintha (nem feltétlenül szakmai, mint inkább emberi értelemben) kiforrottabb, karakteresebb tagokból állna, mint bármely, korábbi. A két játékban a bennük, valamennyiükben lakozó tartalom, tudás igen kedvező körülmények közepette csillanhatott meg, mindannyiunk örömére.
 
halasz_tamasszerző: Halász Tamás
HALÁSZ TAMÁS (1972)
Grafikusnak tanultam – tizenkilenc éves koromig a Berczik Sári néninél, gyerekként eltöltött másfél éven kívül nem sok közöm volt a tánchoz. 1991-ben lettem az azóta megszűnt Casus Kortárs Művészeti Kollégium hallgatója, s tanáraimnak, Fuchs Líviának és  Regős Jánosnak hála, beleszerettem a beszéd és a mozdulat színházába. A Petőfi Csarnokban szervezőasszisztensként eltöltött évek alatt a nemzetközi táncművészet számos jelesét ismerhettem meg. 1993-ban írni hívtak az első magyar kortárstánc lapba, a Kortárs Csírához. Azóta folyamatosan publikálok. Jelen lehettem az Ellenfény megalakulásánál, a lapnak ma is főmunkatársa vagyok. Évekig dolgoztam többek közt a Népszabadságnak, a Pesti Műsornak, ma is rendszeresen írok a Balkonnak, a Kontextusnak, az Exitnek, a Táncéletnek. Táncon kívül színházról, filmről is publikálok. 1999-ben diplomáztam (BDTF), négy éve tanítok szemináriumokon, 2005 ősze óta az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumának munkatársa vagyok. A Színházban 2000 óta jelennek meg tánckritikáim, interjúim.
 
Copyright © 2005 - 2017 MUTERMINAL. Powered by ICD 2000 Kft.
Hungarian (formal)English (United Kingdom)