Faluhelyi Krisztián a MU Terminál B estről (III. évad - B)
There are no translations available.

A korábbi évek Terminál-előadásaival összehasonlítva mindenképpen feltűnő, hogy egyre inkább egyfajta lecsupaszított, tiszta vagy absztrakt táncot megcélzó bemutatókkal találkozhatunk.

Csókol anyád, csomag nincs! A beavatatlanok számára sokat sejtető, ám a hazai kortárs tánc terepén kicsit is otthonosan mozgók számára már gyanúsan izzadságszagú cím ez alkalommal is keveset markol. S bár kortárstánc-előadások esetében nap nap után tanúi lehetünk annak a kétségbeesett igyekezetnek, miként próbálják meg egy-egy blikkfangos címmel és némi verejtékező gondolatfoszlánnyal becsalogatni a nézőket, korántsem biztos, hogy mindez tanítandó is.
Az idei MU Terminál B est keretében bemutatott két „produkció" előadásnak nem nevezhető. Eltekintve a magát becsapva érző nézőtől, lényegében ez nem lenne baj, elvégre mégiscsak egy iskola harmadik évadjának második mun­kabemutatójáról van szó. Az első részben csoportjelenetek váltakoznak du­ókkal meg technozene latinos dallamokkal. For­magyakorlatok a tér, a fények és a csoportos mozgások függvényében, de megszokott, még csak kísérletinek sem nevez­he­tő elemeket és technikákat felvonultatva. Át­fo­gó koreográfiának, illetve dramaturgiának nyo­ma sincs, a jelenetek mindenféle érzéki és értelmi összefüggés nélkül következnek egymásra. A második résznek (Terminál képek) van ugyan egy meglehetősen elcsépelt kerete – mintha csak nyílt nap lenne, a műhely hétköznapjaiba nyerhetünk betekintést –, a bizonyítvány magyarázásához azonban még ez is meglehetősen kevés. A koreográfus és a növendékek az első percekben még váltanak pár szót, s máris indulhat a nap – megint csak üres elemekkel és megszokott gyakorlatsorokkal. A darab közepén (valószínűleg a fizető nézők kedvéért) tíz perc erejéig két profi táncos párosában gyönyörködhetünk, majd ismét az ifjú növendékeké a parkett. A már-már dzsesszbalett jellegű, némi military style-lal vegyített jelenetek azonban nem tartanak sehová. Csak remélhetjük, hogy a műhely egy gyengébb napját sűrí­tette magába e röpke félóra. Ennél tovább nem is igen lehet boncolgatni a B est bemutatóit, másrészt, mint már említettem, kritikailag sincs mit számon kérni, hiszen iskoláról van szó. Merthogy  – mint az egyik legnagyobb példányszámban megjelenő ingyenes programajánló írja – „A MU Terminál egy intenzív képzési forma, benne tapasztalt, rutinos művészek okítják a fiatal tehetségeket, akik innen rajtolhatnak a magyar táncszínházi élet kellős közepébe ugorva. A nézőtéren ugyanis számos szakmai jeles ül rendszeresen – pont ez volt az alapítók célja: hogy a kibontakozó tehetségek közül választhassanak a maguk munkáiba." A képzés célja valóban ez, vagy legalábbis ideális esetben ez lenne. A nézőteret azonban szinte kizárólag hajdani osztálytársak, barátok és rokonok népesítik be (és itt a „kizárólag" a problematikus). Újragondolandó továbbá, mit jelent az „intenzív" jelző, kik lennének a tapasztalt, rutinos oktatók, arról már nem is beszélve, hogy per pillanat hol lenne a magyar táncszínházi élet „kellős közepe".
A korábbi évek Terminál-előadásaival összehasonlítva mindenképpen feltűnő, hogy egyre inkább egyfajta lecsupaszított, tiszta vagy absztrakt táncot megcélzó bemutatókkal találkozhatunk. Kétségtelen, hogy ez az irány nagyon hiányzik a magyar kortárs tánc skálájából, mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy az elsősorban színházi jellegű vagy színházi elemekkel operáló hazai kortárstánc-szféra alig-alig dicsekedhet néhány valóban őrületesen képzett és fantasztikus technikai tudással is rendelkező táncossal. Hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb, valójában lényegtelen kérdés – új utak töréséhez azonban valószínűleg korszerűbb eszközökre lenne szükség. Elavult formákkal és szakállas technikákkal ez nemigen fog menni. Azoknak az elemeknek a biztos ismeretében és azzal a technikai felkészültséggel ugyanis, melyet a B est bemutatója igé­nyel, még az amúgy éppen mélyponton vergődő hazai kortárs tánc vizein is nehéz lesz elevickélni – a nemzetközi vizeket pedig ne is említsük.
S bár korántsem szeretnénk az iskolát a kegyetlen anya szerepében feltüntetni, azért ha az időközben szülővé váló hajdani diák az ablakból integetve azt veszi észre, hogy saját gyermekét szintén útravaló nélkül bocsátotta el, akkor az minimum elgondolkodásra, de inkább tevékeny munkára, mintsem méla nosztalgiázásra kellene hogy ösztönözze.


MU Terminál B est – III. évfolyam
(MU Színház)
Csókol anyád, csomag nincs!
Zene: montázs. Jelmez: Juhász Dóra. Látvány, koreográfia: Fejes Ádám.
Terminál képek
Zene: Kunert Péter. Látvány: Fejes Ádám. Jelmez: Juhász Dóra. Koreográfia: Hámor József.
Előadók: Asztalos Dóra, Czédulás Eszter, Gulyás An­na, Hoffman Adrienn, Horváth Adrienn, Kiss Róbert, Tuza Tamás.

 

FALUHELYI KRISZTIÁN (1977)

1996-tól a Janus Pannonius Tudományegyetem magyar szakos, 1998-tól pedig esztétika szakos hallgatója voltam. Ugyanitt színházi specializációt is végeztem. 2001/2002-ben az Universität Potsdam-on, 2002/2003-ban a Freie Universität Berlin-en folytattam külföldi tanulmányokat. 2003-ban diplomáztam magyar szakon. Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem összehasonlító irodalomtudomány szakának PhD-hallgatója vagyok.
 
Copyright © 2005 - 2017 MUTERMINAL. Powered by ICD 2000 Kft.
Hungarian (formal)English (United Kingdom)