Halász Glória: - Egy újszülöttnek minden vicc új (V. évad - A)
There are no translations available.

MU Terminál: „A” est: Internest/ № 5

Felnőttest játszani vagy felnőttet játszatni a MU Terminál V. évadának fiataljaival kétarcú eredményhez vezet. Ahogy Bicskey Lukács, az est konferansziéja elmondta: az „A”, vagyis a sorozat első estje a beavatást szolgálja. A két előadást látva ez nyilvánvalóan a technikába, az együttlétezésbe, nem az együttgondolkodásba való bevezetést jelenti, mert a koreográfiák egyelőre a táncosok helyett a koreográfusokat láttatják.

A MU Terminál „A” est bevezető produkciója, a színlap szerint „előtánca” olyan magasra dobja a labdát, hogy az azt követő két előadás, a MU Terminál hallgatóinak produkciói képtelenek lecsapni azt. Bár nem elsősorban minőségben maradnak alul. Góbi Rita Tachyon – Kibábozódás című háromszereplős koreográfiája egy ezüstös féreggúnyába, karikákkal gyűrűkre osztott, az egész embert elnyelő tölcsérforma ruhába bújt pár (Egyed Beáta, Székely Szilveszter) egymásra (nem) találásáról szól. Már önmagában a cím második fele is humorforrás: bebábozódás helyett kibábozódás, vagyis kifordulsz magadból, hogy ismét befordulhass magadba. Az első, vagyis a Tachyon a mindenek alapjául szolgáló részecskére utal. Mindenek alapja tehát ez az önmagában ellentmondást hordozó, kifelé és befelé egyaránt mozgó és mozgató erő, ami nem teremthet nyugalmat a látszólag passzoló részecskék között. A szét és összetartás a koreográfiában is hangsúlyos, a jelmez segítségével a részecskék, a testek áramlásának érzete kiválóan megteremtődik. A sátorszerű öltözet csúcsa vezeti a kígyózó mozgást, integető és hívogató, a másikkal összeölelkező csáppá változik. Az egyik féregruha egy énekesnőt rejt, aki improvizációjával megteremti a rendkívül illékony, kifejezetten szellemes zenei réteget, ami egyúttal reagál a szereplők játékára is. Hasonló jelmezt nem először használnak táncszínpadon, de Góbi Rita előadásának esetében nem egyszerű használatról, attrakcióról van szó, a jelmez alatt megmutatkozik az ember is. A másikkal való ambivalens viszonyában mindenképpen, de a koreográfiában fizikailag is: a szürke álca alól elővillan egy lábfej, egy kar vagy egy fél test, esetleg a táncos magán cipeli a gyűrűvé gyűrt féregruhát. Olyan burkot, amely látszatra mindenkit egyformává és összeillővé tesz, az alatta megbújó ének azonban az összeegyeztethetetlenek.

A labda, amit Góbi Rita előadása olyan magasra dob: a humor labdája. Igen ritka, ezért üdítően ható vendég a táncszínpadokon, minőségi megvalósítása esetén pedig igazi unikum. Az „előtánc” ráadásul egyéniségeket mutat meg, ennek segítségével fel, a táncosokra és a táncosokból építkezik. Az est főszereplői, a MU Terminál IV. évfolyamának hallgatói, Baranyai Erika, Horváth Ádám, Molnár Zita, Plóza Gabriella, Posgay Balázs, Emily Severin nem egyénenkénti kiemelkedő teljesítményüket, hanem csapatmunkájukat tudják felmutatni. Kérdés persze, hogy egy folyamat „A” szakaszában mi a cél. A két látott előadás, Barta Dóra Internest és Fejes Ádám № 5 című koreográfiája szerint leginkább az, hogy a hallgatók magukévá tegyék azt az eszközkészletet és munkamorált, amelyet alapként használva a következő stációkon önmagukat is megmutathatják. Mondhatjuk, hogy az Internest a hálózaton belüli, ezáltal mai, a № 5 a hálózaton kívüli, egyúttal időtlen és archaikus térben játszódik. Érdekes, hogy a Góbi Rita jegyezte koreográfia be- és kifordulása ilyenformán – szándékoltan vagy szándékon kívül – visszatért az est két fődarabjában. Előbbiben tehát valamelyest megjelenik a fiatalok kultúrája, az internet mint lassan egyedüli közösségi tér, az utóbbi egy időn túli, az előzővel szemben nem kontrollált, sokkal inkább az ösztönöket felszabadító közeg.

Az Internest már címében a hálózat, egy közösség és talán az érdeklődés (interest) egyesülésére utal, az előadás hasonlóképpen egy beszűkült közösséget mutat, amelyben a fiatalok laptopjuk mellől és laptopjukon keresztül lépnek érintkezésbe egymással. Eközben a monitorokon a táncosokról készült videó fut (Kopeczny Kata és Juhász Ottó munkája), és bár a képfolyam akadozik néha, az ötlet kiválóan alkalmas a gépesített és behálózott közösségben való befordulás megmutatására. A testek olykor a lágy és fehér háttérbe csapódnak, egy steril és áramló közegbe, ami a laptopokkal kiegészülve kísérteties hatású: befogadó, egyúttal bezáró egy virtuális világba. A záróképben mindenki visszatér elfeketedő számítógépéhez: a vágyak hálójából kibontakozva végül a virtuális hálóba gabalyodnak. A táncosok testét festett vonalkódok borítják, a mozgás pedig több robotszerű elemet is tartalmaz, ennek ellenére nem teremtődik igazán karakteres hangulat. Fejes Ádám № 5 című koreográfiájában a tánctér földdel felszórt, mintegy abból nőnek ki a táncosok. Izgalmas a kontraszt az est első előadásával: itt az ember és az organikus közeg kapcsolatán van a hangsúly, a vége pedig az Internest befejezéséhez képest pozitív, egy emberpár két tagja egymásba, majd a földbe olvad. A kietlenség tehát nem jelent társtalanságot is. Az alapgondolat, vagyis sokkal inkább maga a játékot meghatározó közeg itt nem olyan determináló, mint Barta Dóra koreográfiájában, bár mindkettőben egyfajta nyomasztó sci-fi hangulat teremtődik meg. A № 5 a táncosoknak szabadabb mozgásra ad lehetőséget, azáltal, hogy magát a talajt is birtokba vehetik: belebújnak, magukra vagy a másikra kenik, porfelhőt kavarnak maguk körül. A két korrekt, nyilván inkább pedagógiai, tapasztalati, mint felkavaró művészi eredményt hozó koreográfia után adott a kérdés: a „B” esten vajon tényleg eljutnak-e a hallgatók A-ból B-be?



Szerző: Halász Glória
tancelet.hu

 
Copyright © 2005 - 2017 MUTERMINAL. Powered by ICD 2000 Kft.
Hungarian (formal)English (United Kingdom)