Lőrinc Katalin - Terminál start (I. évad)
There are no translations available.

Riport a MU Terminálról
Lőrinc Katalin
Létrejött – szép csendben, szerény eszközökkel s az ebből következő szerény felhajtással – valami új. Nem a sokadik valamiből a sorban, hanem olyasmi, amit eddig itthon még nem próbáltunk ki, egyszóval tényleg új.
A MU Terminál tagjai abból a célból dolgoznak együtt egy évadon át, hogy iskolai képzettséggel a hátuk mögött, de még a professzionális művészi rutin hiányában nyerjenek egy plusz “inasévet”. Itt tehetnek szert mindarra a táncosi tapasztalatra, melyet egy iskolának – mai oktatási rendszerünk keretein belül – nem áll módjában nyújtani.

 

A MU Színház próbatermében szeptember 5. óta reggel 9 és délután 4 között folynak a tréningek és próbák. Fejes Ádám és Juhász Kata művészeti vezetők tartanak technikai gyakorlatot, majd azok a fiatal vendégalkotók dolgoznak a csapattal, akiket elsőként sikerült megnyerni a projekt számára.
Szeptember 30-án már látható jelei mutatkoznak egy kialakuló szakmai közösségnek, s magának az első estnek: Juhos István “Puttó” és Hámor “Jocó” darabjai határozottan körvonalazódnak a próbateremben.
A szünetben megkérdeztem Leszták Tibort, a ház urát, mi vette őt rá arra, hogy mecénásként otthont, infrastruktúrát adjon valami olyasminek, ami nem hozza a pénzt, csak viszi.
Leszták Tibor: Évek óta szerettem volna, már Gerzson idejében is, valami hasonlót támogatni. Így aztán édes teher ez a költségvetésnek, és nem is jelent különösebb áldozatot. Úgy osztom be a működésre kapott pénzt, hogy abból értékes művészi tevékenységet támogathassak. Azelőtt terembérlésből kellett bevételt szereznem, most, hogy valamelyest emelkedett a ház támogatottsága, kigazdálkodhatom a működési költségemből azt, hogy itt művészek dolgozhassanak. Örülök, hogy Ádám és Kata személyében végre partnereket találtam egy ilyen egyedülálló képzési forma megvalósításához.
Fejes Ádám: Tavasszal, amikor még csak terveztük az egészet, írtam egy pályázatot működésre. Abban jeleztem a stabil infrastrukturális hátteret, ami a költségeinket oly lényegesen lecsökkenti, de egy fillért sem kaptunk. Érthető persze, hogy egy még ismeretlen ügyet, mely még nem bizonyított, nem szívesen pénzel senki. Az év végén kap majd objektív igazolást a program potenciálja azzal: hányan kapnak majd szerződést társulatoknál.
Leszták Tibor: Azért az egyáltalán nem biztos, ilyen szűk piac mellett, hogy a program létjogosultsága ezáltal objektíve mérhető lesz!
– Végül mennyi ösztöndíj jut a táncosoknak az NKA-tól elnyert projekt támogatásból?
Fejes Ádám: Havi 25 ezer forint, tehát szülői támogatás nélkül ezt az évet senki sem tudná vállalni. Nagy részük vidéki, albérletet is fizetniük kell.
Leszták Tibor: A MU a jegybevételből is támogatni kívánja ezeket a táncosokat, annyira fontosnak tartom azt, ami itt történik.
Fejes Ádám: Most volt néhány jóga órájuk is reggelente: Zambrzycki Ádám ingyen vállalta, fizetni nem tudtam volna miből. Hargitay Ákos is felajánlotta, szívesen tart ingyen órát. A szakma támogatása nagyon jólesik (s gondolom ez sokat elmond arról, mennyire szükség van arra, amit csinálunk), de persze arra nem építhetek, hogy nálunk majd mindenki ingyen dolgozik.
– Nem kéne megmutatkozni országszerte fontos szakmai fesztiválokon?
Fejes Ádám: A még ismeretlent “árusítani” rizikós, nem is vennék. Prágába úgy sikerült szervezni egy előadást, hogy egy cseh koreográfust meghívok majd. Létre kell hozni az előadásokat, csak aztán léphetünk.
– Van pénz jelmezre, szcenikára?
Leszták Tibor: Kötöttem egy együttműködési szerződést a Képzőművészeti Egyetemmel: a MU a díszlet- és jelmeztervezők tanszínházaként fog működni. Lesz kollektív kiállításuk is itt a MU-ban, épp a MU Terminál bemutatója környékén. Ezt a két dolgot szépen össze lehet úgy hangolni, hogy mindkét fél profitáljon belőle.
– És mi lesz, ha az egy év leteltével, kikerülve ebből a burokból, mégsem kapnak munkát?
Fejes Ádám: Ez akkor is egy nyertes év lesz a számukra! Olyan ez, mint amikor valaki a lottó négyesnek nem tud örülni. Itt csak a munkakörülmények számítanak buroknak, maga a munka a sokféleségével az életre készít fel.
– Egyelőre nem látok sokféleséget: Fejes Ádám, Hámor, Juhos: ez azonos irányvonal.
Fejes Ádám: A legközelebbi alkotó viszont Hudi László lesz – elég más, ugyebár – meg egy szintén más stílusú cseh koreográfus, de Goda is tervben van, csak ebbe a pályázati ciklusba ő már nem fér bele. És küzdök egy jó balettmesterért is: ez is más, de szintén pénzkérdés. Amúgy a mi stílusunk életképesnek tűnik Európa-szerte: aki ebben otthon van, annak jók az esélyei.
Juhász Kata: Ez a gyakorlótér a fiatal koreográfusoknak is szól: azoknak a fiatal alkotóknak, akik nem kötődnek társulathoz, nagyon nehéz egy-egy produkciójukhoz leegyeztetni a táncosokat: itt nyugodtan kísérletezhetnek, dolgozhatnak egy csapattal.
Fejes Ádám: Megegyeztünk Fodor Antallal, a Táncművészeti Főiskola tanszékvezetőjével, hogy az ottani koreográfus tanszak hallgatói ide átjönnek, mikor lesz egy kis fellélegzési időnk a két bemutató között, hogy átengedjük nekik a táncosokat kísérleteikhez. Persze úgy, hogy a saját tréningjeinket azalatt is folytatjuk.
Leszták Tibor: Ez egy tapasztalati év lesz, a végén látni fogjuk, mi az, amit jövőre másként kell majd csinálnunk.
– Tudtok a tiétekkel megegyező programról Európában?
Juhász Kata: A hasonló társulatok vagy együttesekhez kötődve működnek (mint “junior” együttesek), vagy iskolákhoz, mint például a Transitions a Laban Centre-hez Londonban. Óriási európai pénzekből épp most indított néhány híres koreográfus egy nemzetközi projektet (benne van Preljocaj, a Random és mások), ami ehhez hasonlítható. Az ő programjuk két városban fog működni: 12 fő itt, másik 12 fő ott vesz részt benne, majd fél év múlva helyet cserélnek. Hát ehhez bizony sok pénz kell, és ott van is.
– Milyen emberanyag ez a kis csapatotok? Összekovácsolódtak? Lesz közösség?
Fejes Ádám: Az elején látszott, hogy nagyon különböző hátterekből érkeztek. Mostanra már kialakultak a belső erőviszonyok: a vonzások, taszítások, dominanciák: valódi csoportműködés.

 

A próbák közötti rövid szünetbe egy kis “feleltetés” is belefért. A táncosoknak, miközben kettesével-hármasával “csoportosulva” inni, meg – ebéd címén – valamit harapni indultak, feltettem két kérdést, melyekre “ráérés szerint” egyesével, négyszemközt válaszoltak.

– Mit vársz Te személy szerint, saját életedre vonatkozóan ettől az évtől?
– Ha jönne a jó tündér, s azt mondaná, holnaptól ennek vagy annak a társulatnak lehetsz szerződtetett tagja, melyik lenne az? Van-e konkrét vágyad?

Hargitay Mariann (Pécsett végzett, a Művészeti Szakközépiskolában): Technikailag szeretnék fejlődni, hogy ne legyenek koordinációs problémáim, ha bárkivel dolgoznék a jövőben. A Szegedi Kortárs Balettet szeretném megpróbálni.
Harka Máté (szintén Pécs): Mindenen változtatnom kell, amin csak tudok: a sorsomat dönti el ez az év. Az iskolában nem tudatosultak bennem a lehetőségeim. Szüleimet elvesztettem, kicsúszott a lábam alól a talaj. A Pécsi Balett tagja szeretnék lenni, Pécsre hazamenni. Jártam Németországban, dolgoztam kicsit a show-világban, az nem tetszett, de mást azért szívesen kipróbálnék.
Ilkay Turkoglu (Törökországból, a Goli Tánchelyen keresztül, angolul mondja): Én amolyan külsős vagyok: szemlélem, mi történik itt majd velem, nincsenek elvárásaim. Jó itt. Láttam Amerikában egy fantasztikus kínai koreográfust, Shan Wei a neve, no vele például jó lenne dolgozni. Ha sikerülne koreográfus diplomát szerezni, azzal visszamennék Törökországba.
Katonka Zoltán (szegedi szakközépiskola): Úgy érzem, a fejlődésemhez most itt tudják a legtöbbet nyújtani. Jó lenne később is Fejes Ádámmal, Hámor Jocóval dolgozni, az a vonal tetszik nekem.
Sebestyén Tímea (Budapest Táncművészeti Szakközépiskola): A rutin, a színpadi gyakorlat, az együttesi lét, a különböző koreográfusok, ez mind olyasmi, ami az iskolában nem volt. Tanulunk, és egyben időt nyerünk. Legszívesebben a Szegedi Kortárs Balettet próbálnám meg ezután, vagy mennék külföldi főiskolára, de figyelem a próbatáncokat is.
Szőllőskey Dóra (Pécs): Színpadra lehet menni; ez is jó, meg összetartozni. Az, hogy hova mennék szívesen, napról napra változik. Kun Attila nagyon tetszik, aztán Juronics, Földi Béla.
Virág Melinda (Budapest Táncművészeti Szakközép félbehagyva): Én eljöttem a Goliból harmadévesen, mert ez a műhelymunka vonzott. (Az érettségim már három éve megvan.) Technikailag kell fejlődnöm. Hollandiába mennék szívesen, de nyitott vagyok bármire. Hogy mi az, ami tetszik? Random, Akram Khan, ilyenek.
Mutatnak még egy kis részletet Juhos István készülő kompozíciójából. Megkapó, hogyan töltik meg ezek a fiatalok az unisono formákat saját magukkal, egyéniségükkel. S az, milyen láthatóan élvezik ezt a lehetőséget. Szakad róluk a víz. Tudatában vannak, mekkora ajándék számukra ez az év.

ellenfeny.hu

 
Copyright © 2005 - 2017 MUTERMINAL. Powered by ICD 2000 Kft.
Hungarian (formal)English (United Kingdom)