Tóth Ágnes Veronika - Elsőbálozók (IV. évad - A)
There are no translations available.

A MU Terminál mint módszer, kiválóan működik. Olyan, mint egy nagyszerű keltető, melyből évről-évre bújnak ki a szinte színpadkész táncospalánták. Ez alkalommal Fodor Zoltán és a művészeti vezető, Fejes Ádám darabjaiban mutatta meg magát az aktuális évfolyam. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.

A négyéves MU Terminál történetében az az elismerésre méltó, hogy vállalt célkitűzéseiknek már a kezdetektől eleget tettek, számtalan olyan fiatal táncost bocsájtottak útjára, aki azóta már megtalálta a helyét, nevet szerzett a szakmában (mint például Virág Melinda, Katonka Zoltán vagy Újvári Milán). Úgy tűnik, a Fejes Ádám és Hámor József által igazgatott Terminál valóban nagyon gyakorlatias és használható ismereteket ad a fiatal táncosoknak, sikerült egy igazán jól funkcionáló rendszert megalapozni és kiépíteni.

Egy év haladék, gondolhatnánk a név alapján, de nem, ez az egy év minden résztvevőnek jóval sűrűbb az átlagosnál, a táncosok számtalan tréningen vesznek részt, markánsan eltérő stílusú és munkamódszerű koreográfusokkal dolgoznak, és az év folyamán többször is bemutatójuk van. Ezeknek a bemutatkozó esteknek elsősorban az a célja, hogy a kezdő táncosoknak módjuk legyen stabil színpadi jártasságot szerezni, és lehetőségük nyíljon arra is, hogy a hazai társulatok vezetőinek esetleg megakadjon a szeme rajtuk, és munkát kínáljanak számukra – pontosan mutatja az intézmény hatékonyságát, hogy a táncosok egy része rendre el is kel.

Meggyőződésem, ho\y maga a módszer sikeres, és nem feltétlenül az egyes bemutatók: hiszen ez alkalommal sem látunk tökéletes műveket, és visszagondolva, ez tűnik általánosnak. Az elmúlt évekből számomra a legerősebb premier Fodor Zoltáné és Duda Éváé volt, a leggyengébb pedig Bicskey Lukácsé, mégsem gondolom, hogy nem tanulságos minden egyes koreográfiai kísérlet ebben a speciális helyzetben. A legérdekesebb, hogy ugyanaz a társulat egy gyengébb koreográfiában amatőrnek, míg egy erősebb darabban kifejezetten színpadképesnek, pontosnak, fegyelmezettnek tűnik. Általában az egy sima, egy fordított-elven működnek ezek az esték, és ne legyünk telhetetlenek, bőven elég, ha egy jó darabot látunk: számomra ez jelen esetben Fodor Zoltáné.
Fodor Zoltán nem először dolgozik az aktuális MU Terminál-csapattal, korábbi munkája is kellemes meglepetés volt, elegánsan felüllőtte a hazai mezőnyt. Nem feltétlenül eredetiségével, inkább munkamoráljával, profizmusával.

Pontosság, átláthatóság, tiszta, világos szerkezet, igényesség a részletekben – ezek a Melange legfőbb erényei is. A nyitóképben görcsbe szabdaltan, mereven rándulnak össze a testek, éles, szögletes fények vetülnek a görnyedő emberkupacra. A csoport aztán többnyire kettébomlik, két különböző időszámítás fut egymás mellett: az előtérbe kilépő főszereplők sokkal lendületesebb tempót diktálnak, mint a háttérben lassuló kar. A táncosok aztán nemek szerint válnak szét, először a fiúk, majd a lányok lépnek elő: a fiúk stilizált verekedésbe bonyolódnak, a lányok fellépése jóval líraibb, vízcsobogás festi alá, ahogy lágyan megölelik egymást. Versengés kontra empátia, verekedés és ölelés, mint férfi-női jellegzetesség: ez azért meglehetősen komformista szerepértelmezés. Viszont nagyon szép a zárókép: a táncosok megölelik a táncosnőket és a színpadon elszórt, derengő fénykörökbe viszik őket, a kezdeti zaklatott képek ellágyulnak, a szögletes, éles fénypászmák lekerekednek.

Tipikusan olyan munka, amin nagyon jól lehet tXnulni, és Gönczöl Nikoletta, Dorota Lecka, Horváth Adrienn, Makovics Adrienn, Frigy Ádám, Oláh László, Mádi László és Tuza Tamás kifejezetten jól vizsgázik. Ami viszont mégis hiányzik ebből a koreográfiából, az csupán némi spiritusz: egy erősebb, markánsabb kézjegy nyoma. És mégis: az a fajta szakmai alázat és biztonság, ami ebből a munkából árad, roppant szimpatikus. És általában hiánycikk.

Ha Fodor Zoltán világa, bár elismerésre méltó, de számomra egy hajszálnyit túl steril, Fejes Ádámé éppen ellenkezőleg, sokkal inkább heterogén és esetleges. A Nyomás alatt című darabban a legnagyobb dicséret a jelmeztervezőt illeti: lila-barna-ciklámen-piros színekben pompáznak a színes macskanadrágok fölé felhúzott ruhák, kissé kaotikus, de nagyon friss és élénk látványt keltve. Kicsit zavaros a darab koreográfiai világa, keveredik benne egyfajta szimmetriaérzékeny szerkesztés, amikor a párok mintha egy négyszirmú virágként pörögnének kitartóan a színpadon, aztán harcművészetre hajazó rikkantások, nyers humor (égnek bökött ujj, „naugye”-felhanggal, és guggolva totyogás), végül szenvedélyes kettősök nevetségességbe fulladt, kínos percei.

Mindez ebben a formában nagyon kevéssé átgondoltnak tűnik, mégis, el kell ismernem, hogy a szereplők nyilvánvalóan nagyon kedvelik ezt a darabot, az első pillanatban érezhető, hogy milyen örömmel lazulnak bele egy kötetlenebb mozgásformába. Igaz, ez nyilván nem művészeti, hanem pedagógiai szempont, ami jelen esetben kivételesen nem teljesen elvetendő. Mégsem árt tudatosítani, hogy a Nyomás alatt nézőként jóval kevésbé élvezetes, mint táncosként: nekünk inkább csak színes, harsány mozgás-patchwork, nem több.
 
TÓTH ÁGNES VERONIKA
Esztétika és kulturális antropológia szakon végeztem az ELTÉ-n, majd doktoranduszként folytattam tanulmányaimat. Közel egy évtizede írok táncról, eleinte az Ellenfény, később a Balkon, majd a Színház és az Élet és Irodalom közölte a kritikáimat. 2004-ben Fülöp Viktor ösztöndíjban részesültem. Fuchs Lívia tánctörténész tanácsai, Rényi András esztéta órái, Halász Tamás műkritikus barátsága, Nánay István és Bérczes László szeretett Hajónapló-műhelye jelentett számomra a kezdetektől fogva fontos kapaszkodókat ebben a szakmában.
 
 
Copyright © 2005 - 2017 MUTERMINAL. Powered by ICD 2000 Kft.
Hungarian (formal)English (United Kingdom)