Tisztelt Látogató!
There are no translations available.

 

" A független gondolkodás állandó erőfeszítéssel jár: árral szemben vezet."

/Szepes Mária/

A MU Terminál Kortárs Táncműhely megalakulásakor három fő célkitűzéssel és számtalan kisebb céllal jött létre. A három fő célkitűzésünk, vállalásunk:

Magas színvonalú táncművészeti produkciók létrehozása
Fiatal táncművészek, koreográfusok segítése
Kortárs táncművészeti közeg szakmai színvonalának emelése

Meggyőződésünk, hogy a nézőt elsősorban minőségi munkával, szakmai tudással és művészi őszinteséggel létrehozott produkciókkal lehet rendszeresen kortárs táncszínházi előadásokra elcsalogatni. Ezért, legfőbb célunk egyike mindig is az volt, hogy a koreográfiák inspirációból, ösztönös tehetségből születhessenek meg. Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy a produkciókban résztvevők értsék a dolgukat. A táncosok rendelkezzenek megfelelő technikai tudással, szakmai alázattal és kitartással. A koreográfusok rendelkezzenek inspirációval, és a táncosok iránti érdeklődéssel, motivációval. Célunk tehát, ezeknek a feltételeknek a legoptimálisabb megteremtése.

A folyamat, mely mind ezt lehetővé teszi, a fiatal táncművészek kiválasztásával kezdődik, majd nagyon koncentrált, célirányos szakmai képzéssel folytatódik. Következő lépésben megpróbálunk olyan koreográfusokkal dolgozni, akik a kortárstánc legkülönbözőbb műfajait képviselik, mégis közös jegyeket hordoznak, ez pedig nem más, mint a szakmai elhívatottság, és a - kompromisszummentes - művészi eltökéltség.
Törekvésünk, - miszerint folyamatosan magas színvonalú produkciókat szeretnénk létrehozni, és szeretnénk a fiatal táncművészekkel minél több alkotói stílust, módszert megismertetni, - az elmúlt öt évben arra késztetett bennünket, hogy az alábbi alkotókat kérjük fel koreográfiák készítésére:

 

  I. évad
 
  2005  
Hámor József   Az Egy
Juhos István   Triangoló
  2006  
Fejes Ádám   Nyomás Alatt
Hudi László   Performansz
Vera Ondrasikova   Dead Water
Gergye Krisztián   Ziklon B
Goda Gábor   Omen est Nomen
  II. évad
 
Stefanie Batten Blad   Érinthetetlen
Sebastian Jungserius   Léthe
Hámor József   Lopakodók
  2007  
Juhász Katalin   Próbafelvétel
Kun Attila   Terminum
Jurij Konjar (SLO)
  Phraseology of Freestyle
Nagy Zoltán   nyitva: Kedd
Fejes Ádám   Nyolcan Terítéken
  III. évad
 
Fodor Zoltán   Tér-Forma-Nyelv
Fejes Ádám   Femina
  2008  
Riina Saastamoinen   Rushes
Hámor József   Terminál Képek
Fejes Ádám   Csókol anyád, csomag nincs!
Duda Éva   Plain
Bicskey Lukács   Bábelvilág
Újvári Milán   White
  IV. évad
 
Fodor Zoltán   Melange
Fejes Ádám   Nyomás Alatt
  2009  
Gergely Atilla   Lélekvilágotvedlik
Hámor József   Tango en el Cajon
Gergye Krisztián   Danse Macabre
Újvári Milán   Cím nélkül
Fejes Ádám   Tutti-Frutti
Andrea Boll   Terminology
  V. évad
 
Fejes Ádám   No5.
Barta Dóra   Internest
  2010  
Vladka Malá   6X1
Fejes Ádám   Boxed In
Jens Bjerregaard   Falling and Love
Gaál Mariann   Ott
Fejes Ádám   Images
Fehér Ferenc   B.A.H.A.P.Á.
  VI. évad
 
Fejes Ádám   Inside
Barta Dóra   Sans Visage
Fejes Ádám   Látomás
  2011  
Andrea Boll   W(h)arEsGelogen
Vladka Malá   Per Pillanat
Gergye Krisztián   Viktimológia
Zambrzycki Ádám   Like
Jack Gallagher   Torrent
Jens Bjerregaard   Adam without...
  VII. évad
 
Nemes Zsófia   Amikor Elered az eső
Fejes Ádám   Honnan Hová?
  2012  
Gergely Atilla   Small I
Fejes Ádám   Femina
Jelena Ivanovic   10/1
Gergye Krisztián   Leni Riefensthal
Barta Dóra   Oversharing
Kulcsár Noémi   Origami
  2013  
Hoffmann Adrienn   Csend
Katonka Zoltán   System 32

 

Nem kevesebbet vállalunk, minthogy évről évre fiatal táncművészeknek nyújtunk olyan szakmai képzést, mely segítségével - bizonyítottan - lényegesen nagyobb eséllyel helyezkednek el a szakmában.
Az alábbi táncosok névsora bizonyítja, hogy egy kreatív ötlet, az elmúlt években hogyan jutott el a gyakorlatban kézzelfogható eredményekkel járó megvalósulásig. Műhelyünk működésének köszönhetően, ezek a fiatalok munkalehetőségeket kaptak, professzionális együttesektől.
 
I. ÉVAD
Hargitai Mariann Közép-Európa Táncszínház
Harka Máté Pécsi Balett
Ilkay Türkoglu Szabó Réka (Tünet Együttes)
Katonka Zoltán Közép-Európa Táncszínház
Sebestyén Tímea Zadam Társulat
Virág Melinda Közép-Európa Táncszínház, Artus, Gergye Krisztián Társulat
II. ÉVAD
Czédulás Eszter Cullberg Balett, Apprentice
Grecsó Zoltán Willany Leó Improvizációs Műhely
Kiss Róbert Badora Dance Company
III. ÉVAD
Asztalos Dóra Közép-Európa Táncszínház
Gulyás Anna Duda Éva Társulat
Horváth Adrienn Közép-Európa Táncszínház
Hoffmann Adrienn Gergye Krisztián Társulat
Tuza Tamás Bozsik Yvette Társulat / Iztok Kovacs Dance Company (SLO)
Baranyai Erika PR Evolution
IV. ÉVAD
Dorota Lecka Company Linga
Frigy Ádám Közép-Európa Táncszínház
Mádi László Közép-Európa Táncszínház
V. ÉVAD
Molnár Zita Közép-Európa Táncszínház
Plóza Gabriella PR Evolution
VI. ÉVAD
Veres Flóra GoBe Társulat

 

A MU Terminál mára már kinőtt abból a helyzetből, hogy a jelentkező fiataloknak kizárólag egyéves szakképzési programot nyújtson. Ennek eredményeképpen, idén már a kilencedik olyan produkcióját bonyolítja, melyek már társulati struktúrában jönnek létre. Ezzel egyidejűleg, szakképzési koncepciónk olyan irányban változik, mely még jobban szolgálja a profi táncos képzés érdekeit. Szakítottunk a hagyománnyal, mely szerint minden évben a fiatal táncművészek teljes lecserélődésére Került sor. Idén szeptembertől, a táncosok számára, a Terminálban töltött idő meghosszabbodhat, hiszen Terminál ElőKészítő néven intenzív képzést indítunk. A képzés célja, hogy az érdeklődő fiatalok megismerkedjenek a MU Terminál tréning módszerével és koreográfiai repertoárjával. A Terminál fő programjához hasonlóan itt is minden nap tréningeznak a fiatalok, majd Fejes Ádám mellett, Gergye Krisztián, Barta Dóra és Gaál Mariann koreográfiai repertoárjából kapnak ízelítőt. Az előkészítő év után, csak akkor kell elhagyniuk műhelyünket, ha azt - egy szerződés, vagy munkaajánlat miatt - önszántukból teszik, vagy ha kiderül, hogy tévesen ítéltük meg szakmai alkalmasságukat. Abban az esetben azonban, ha tehetséges, eltökélt fiatal táncművészről van szó, képzését a főprogramunkban folytatjuk és addig dolgozunk vele, amíg – számára - kedvező szakmai ajánlatot nem kap. Erre a változtatásra, az elmúlt hét év szakmai tapasztalatai sarkalltak. Meggyőződésünk, hogy képezni csak akkor kell, ha van értelme. Ezért döntöttünk, úgy, hogy csökkentjük a főprogramba bejutó fiatalok számát, és ezzel egyidejűleg életre hívjuk Előkészítő programunkat. Reményeink szerint a többlépcsős rendszer nagyobb szelekciós lehetőséget biztosít majd számunkra és így a főprogramunkat sikeresen elvégző fiatalok nagyobb eséllyel helyezkednek el majd a szakmában.

Műhelyünk működési formája nem nyújtott lehetőséget még olyan kiemelkedő alkotások repertoáron tartására sem, amelyek amúgy meghatározóak voltak nem csak a MU Terminál, de az azokat létrehozó alkotók számára is. Gergye Krisztiánnak sikerült az első évfolyamunknak készített Zyklon - B című koreográfiáját, a Közép-Európa Táncszínház előadásaként életben tartania, továbbjátszania. Szerencsés és nem véletlen egybe esés volt, hogy a táncosok döntő hányada éppen ebből az évfolyamból szerződött a KET-be. Ez, egy nagyszerű és példaértékű esemény volt műhelyünk számára, mint ahogy az is, hogy Gergye Krisztián második, - számunkra készített - Danse Macabre című koreográfiáját, a MU Terminállal és a KET-tel közreműködve, saját társulatával, szintén repertoáron tartja. Az ebből az igényből fakadóan, szinte mintegy önmagát generáló folyamatként létrejött alkalmi társulásunknak, elsőként 2008-ban a Fringe keretén belül nyílt alkalma megmutatkozni, majd egy kicsit más összeállításban ugyan ebben az évben, Pécsen a Nemzetközi Tánctalálkozón léptünk fel. Duda Éva Plain és Fejes Ádám Femina című koreográfiáinak felújításával folytatódott projekttársulatunk munkája, mely eredményeként 2009 áprilisában ismét előadásokra került sor, ezúttal a MU Színházban. Következő projektünket, a Közép-Európa Táncszínházzal közösen hoztuk létre, melyet a szervezői, pénzügyi-lebonyolítói rész teljes vállalásával, nemzetközi koprodukcióban hoztunk létre a hollandiai Andrea Boll koreográfus meghívásával. Ennek eredményeképp, 2009.-ben ezzel a munkával nyitottuk az évadunkat, majd decemberben újra játszottuk az előadásokat. 2010-ben a Pécsi Balettel közreműködésben, Fejes Ádám Inside című produkciója került bemutatásra a lengyelországi Kaliszban a Kontakt Zone Fesztivál keretén belül. Később ugyan ezzel a produkciónkkal, más szereposztásban, Párizsban a Magyar Kulturális Intézet előadótermében léptünk fel. Andrea Boll és Kádár Péter koreográfusokkal tavaly létrehoztuk a W(h)arEsGelogen című előadást, melynek létrejöttét több koprodukciós partnernek köszönhetjük. Ileyenek voltak a MU Terminál, a Bollwerk, a MU Színház, A Grand Theater Groningen, a CC de Werf Geel Belgium, a Korzo Theater Hága Hollandia és a De Regentes Theater Hága Hollandia. Ezzel az előadásunkkal, a MU Színházi bemutatónkat követően, eljutottunk Amsterdamba (NL), Hágába (NL), Groningenbe (NL), Geelbe (B), Zürichbe és Winterthurba (CH). Ugyan ebben az évben jött létre a MU Terminál és a Mancopy Dancekompagni koprodukciójában, Jens Bjerregaard Adam without ...című koreográfiája, mely idén több előadás erejéig meghívást kapot Dániába.


Fesztiválok, vendégjátékok:

2011. Zürich (CH)
2011. Winterthur (CH)
2011. Amsterdam (NL)
2011. Geel (B)
2011. Groningen (NL)
2011. Hága (NL)
2011 . Párizs (F)
2010. Kalisz (PL)
2008. Pécs
2008. Veszprém
2007 . Budapest BÖF.
2006. Veszprém
2006. Győr
2006. Hradec Kralove (CZ)
2006. Prága (CZ)

 

 

Koprodukciók:

2011. Jens Bjerregaard (D) Adam Without..., MU Terminál és a Mancopy Dansekompagni koprodukciója.
2011. Andrea Boll (CH) - Wa(h)rEsGelogen, MU Terminál, Bollwerk, Korzo, Grand Theatre Groningen, De Regentes és a MU Színház koprodukciója.
2010. Fejes Ádám - Iside, MU Terminál és a Pécsi Balett koprodukciója.
2009. Fejes Ádám - Nyolcan Terítéken, Közép-Európa Táncszínház, BollWerk és a MU Terminál koprodukciója.
2009. Andrea Boll (CH) - Terminology, Közép-Európa Táncszínház, BollWerk (CH/NL) és a MU Terminál koprodukciója.
2009. Duda Éva - Plain, Duda Éva Társulat és a MU Terminál koprodukciója.
2008. Riina Saastamoinen (FIN) - Rushes, Trafó, Műhely alapítvány, Departs, és a MU Terminál koprodukciója
2007. Juri Konjar (SLO), Trafó Kortársművészetek Háza, Műhely alapítvány, Departs, és a MU Terminál koprodukciója

 

 

 
Közhasznúsági jelentés - 2010


2010 TERMINÁL A MOZGÁSMŰVÉSZETEKÉRT ALAPÍTVÁNY                  
KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA                      


Sor-szám    Tétel megnevezése    Előző év    Előző év(ek) helyesbí-tései    Tárgyév      
a    b    c    d    e      
1    A. Összes közhasznú tevékenység bevétele (1.+2.+3.+4.+5.)    10514        10447      
2    1. Közhasznú célú működésre kapott támogatás                  
3    a) alapítótól                  
4    b) központi költségvetéstől                  
5    c) helyi önkormányzattól                  
6    d) társadalombiztosítótól                  
7    e) egyéb, ebből 1%                  
8    2. Pályázati úton elnyert támogatás    8700        8180      
9    3. Közhasznú tevékenységből származó bevétel    1661        2264      
10    4. Tagdíjból származó bevétel                  
11    5. Egyéb bevétel    153        3      
12    B. Vállalkozási tevékenység bevétele                  
13    C. Összes bevétel (A.+B.)    10514        10447      
14    D. Közhasznú tevékenység ráfordításai (1.+2.+3.+4.+5.+6.)    9780        7984      
15    1. Anyagjellegű ráfordítások    5823        7000      
16    2. Személyi jellegű ráfordítások    3558        819      
17    3. Értékcsökkenési leírás    116        117      
18    4.Egyéb ráfordítások    284        48      
19    5.Pénzügyi műveletek                  
20    6. Rendkívüli ráfordítások                  
21    E. Vállalkozási tevékenység ráfordításai (1.+2.+3.+4.+5.+6.)                  
22    1. Anyagjellegű ráfordítások                  
23    2. Személyi jellegű ráfordítások                  
24    3. Értékcsökkenési leírás                  
25    4. Egyéb ráfordítások                  
26    5. Pénzügyi műveletek ráfordításai                  
27    6. Rendkívüli ráfordítások                  
28    F. Összes ráfordítás (D+E)    9780        7984      
29    G. Adózás előtti eredménye (B-E)                  
30    H. Adófizetési kötelezettség                  
31    I. Tárgyévi vállalkozási eredmény (G-H)                  
32    J. Tárgyévi közhasznú eredmény (A-D)    736        2463      
33    A. Személyi jellegű ráfordítások                  
34    1. Bérköltség    2479        473      
35    ebből: -megbízási díjak    1799        105      
36    -tiszteletdíjak                  
37    2. Személyi jellegű egyéb kifizetések    59        108      
38    3. Bérjárulékok    1020        240      
39    B. A szervezet által nyújtott támogatások                  
40    C. Továbbutalási céllal kapott támogatás                  
41    D. Továbbutalt támogatás    
 
 
 
Közhasznúsági jelentés - 2011

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA


 
Sor-szám    Tétel megnevezése    Előző év 2010    Előző év(ek) helyesbí-tései    Tárgyév 2011       
a    b    c    d    e       
1    A. Összes közhasznú tevékenység bevétele (1.+2.+3.+4.+5.)    10 447        7 791       
2    1. Közhasznú célú működésre kapott támogatás                   
3    a) alapítótól                   
4    b) központi költségvetéstől                   
5    c) helyi önkormányzattól                   
6    d) társadalombiztosítótól                   
7    e) egyéb, ebből 1%                   
8    2. Pályázati úton elnyert támogatás    8 180        6 700       
9    3. Közhasznú tevékenységből származó bevétel    2 264        589       
10    4. Tagdíjból származó bevétel            105       
11    5. Egyéb bevétel    3        397       
12    B. Vállalkozási tevékenység bevétele                   
13    C. Összes bevétel (A.+B.)    10 447        7 791       
14    D. Közhasznú tevékenység ráfordításai (1.+2.+3.+4.+5.+6.)    7 984        11 521       
15    1. Anyagjellegű ráfordítások    7 000        10 997       
16    2. Személyi jellegű ráfordítások    819        314       
17    3. Értékcsökkenési leírás    117        210       
18    4. Egyéb ráfordítások    48        0       
19    5. Pénzügyi műveletek ráfordításai                   
20    6. Rendkívüli ráfordítások                   
21    E. Vállalkozási tevékenység ráfordításai (1.+2.+3.+4.+5.+6.)                   
22    1. Anyagjellegű ráfordítások                   
23    2. Személyi jellegű ráfordítások                   
24    3. Értékcsökkenési leírás                   
25    4. Egyéb ráfordítások                   
26    5. Pénzügyi műveletek ráfordításai                   
27    6. Rendkívüli ráfordítások                   
28    F. Összes ráfordítás (D+E)    7 984        11 521       
29    G. Adózás előtti eredménye (B-E)                   
30    H. Adófizetési kötelezettség                   
31    I. Tárgyévi vállalkozási eredmény (G-H)                   
32    J. Tárgyévi közhasznú eredmény (A-D)    2 463        -3 730       
33    A. Személyi jellegű ráfordítások    473        201       
34    1. Bérköltség                   
35    ebből: -megbízási díjak                   
36    -tiszteletdíjak                   
37    2. Személyi jellegű egyéb kifizetések    108        107       
38    3. Bérjárulékok    240        6       
39    B. A szervezet által nyújtott támogatások                   
40    C. Továbbutalási céllal kapott támogatás                   
41    D. Továbbutalt támogatás                

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
Copyright © 2005 - 2017 MUTERMINAL. Powered by ICD 2000 Kft.
Hungarian (formal)English (United Kingdom)