Gyerekkorától kezdve rajong a táncért. Három éves korától Moszkvában klasszikus balettet tanult, majd itthon különféle táncképzésen és kurzuson vett részt. 2007 óta a Fejes Ádám vezette MU Terminál Kortárs Táncműhely tagja, ahol számos hazai és nemzetközi táncprodukcióban szerepelt. Az utóbbi években koreográfusként is dolgozik, valamint társulati tréningeket és próbákat is vezet. Gyerekek tanításával öt éve, 2013 óta foglalkozik a TerMini gyermektánc képzések keretein belül, amit óriási felelősségvállalással és hatalmas elhivatottsággal végez. Kétgyermekes anyukaként különösen fontosnak tartja, hogy a tánc szeretetét továbbadja minden gyerek, valamint kislányai Aduska és Rozika számára.